Legutóbbi adásunk Netidők hírek (mr2.hu)
 
 
 




 
   Archívum - 1995.


1995. december 27-i adás
Virtuális csevegést szerveztünk az élő adás közben: a hallgatók Schmitt Páltól, a NOB alelnökétől, Spanyolországi nagykövetünktől kérdezhettek. És kérdeztek is: a CompuServe-chatelésbe bekapcsolódott Londonból Németh László, a brit kosárlabdacsapat szövetségi kapitánya és végül az élő adásban is szót váltott Schmitt Pállal. A CompuServe magyarországi központjából Várady Péter jelentkezett időről időre. Előtte Radnai Tamás, a HiX (vagyis Hollósi Information eXchange, vagyis az 1989 óta működő internetes magyar közösség) szóvivője mesélte el, hogyan zajlik egy virtuális közösség valódi bulija. Nyugaton már divatosak, de jönnek Budapestre is a cyber-cafék! Először Hamperger Anita riportjában látogatunk el a Café Castroba, majd az E-Net hasonló kezdeményezéséről Törő Csaba beszél. Új tévéműsor indul Virtuális Kávézó címmel, amiről Nagyistók Tibor szerkesztő elmondja, hogy "húsz perc infonautás száguldás a világ szuperhájvéjein". Lengyel Roland Infomán hírei után Dombi Gábor foglalta össze az óév legfontosabb informatikai eseményeit. Rövidesen megjelenik az elektronikus irodalmi szöveggyűjtemény, a Gutenberg CD a világirodalom legnagyobb, legismertebb klasszikusaival, amiről Boris János beszélt.
Az adás teljes tartalmának leirata >>

1995. december 13-i adás
Internet a kábeltévéből - az első magyar kísérlet Nyíregyházán, a Bessenyei György Tanárképző Főiskola Számítógépközpontjában, amiről Bódi Antalt kérdezi Várady Péter. A cél az intelligens város kialakítása. Az elektronikus levélcímeket nemzetközi szervezet, az Internet Society osztja szét. Az elnökkel Lawrence H. Landweberrel készítettünk interjút. Ezután folytattuk a magyarországi internetes hozzáférés-szolgáltatókról szóló informatív körképünket. Ezután bemutatkozik az Interaktív Video Magazin, a tízéves Video Magazin online testvére. A CD-magazin munkatársával, Pórffy Andrással Lengyel Roland beszélget. Majd élő telefonos játékunk következett OS/2 Warp-ért, és még két rövid hír az Office 95 magyar változatáról és a következő HIX buliról.
Az adás teljes tartalmának leirata >>

1995. november 29-i adás
A magyar rádiózás 70. születésnapja alkalmából ez a műsor csak rádiós témákkal foglalkozott: számítógép a Rádióban - Rádió a számítógépben. Egyedülálló kezdeményezés indul december elsején: hangjátékíró akció az Interneten a hallgatókkal - az Ungvári Tamár professzor által kitalált alapszituációt e-mailben lehet folytatni egy napig, majd az ötletek alapján elkészül egy igazi hangjáték. Rádiók az Interneten: akár a Föld túlsó oldalán készült műsort is hallgathatunk, de a Magyar Rádió Külföldi Adásainak Főszerkesztőségének félórás, angol nyelvű műsorát meg is lehet hallgatni a hálózaton. Karl Miosga, a World Radio Network igazgatója beszélt az internetes rádiózásról. Ezután belehallgattunk a hálózat segítségével "fogható" tengerentúli rádiók műsorába: az ABC adó híradásába, a New York-i WOR talkradio-ba és a Vintage Rock rádió műsorába is. Aztán műsorunk hangtechnikusa, Kollár András, valamint Makai Zsolt elkalauzolt egy digitális stúdióba - a trükkök kipróbálása közben elkészült a műsor szignál CD-je is. Jónás István elmondja, hogy milyen eszközöket lehet kipróbálni a rádiós napon, valamint hogy elindul a Petőfi Rádió Online Magazinja. December 1-től a Magyar Rádió műsorait kísérleti jelleggel digitális (DAB) adóval is sugározza. Visy László Németországban egy autóban próbálhatta ki a DAB előnyeit. Ezután benézünk a kulisszák mögé: sétát teszünk a Magyar Rádió kapcsolótermében Radnai Jenővel, a műszaki igazgatóval és megtaláljuk a kísérleti DAB kódoló egységet is. Az Infomán hírekkel Lengyel Roland, a telefonos játékkal pedig Várady Péter jelentkezett.
Az adás teljes tartalmának leirata >>

1995. november 15-i adás
Féljünk-e az Internettől? Immár egy hollywoodi film középpontjában van a világháló: mozikban a Hálózat csapdájában című film, amelyről Dombi Gábor írt jegyzetet. Aztán Kis János és Kőfalusi Viktor a BBS-ekről, vagyis az elektronikus hírdetőtáblák szabadságáról beszél. Magyarországon olyan műholdas biztonsági rendszert használnak már, amelyhez a térinformatikát, vagyis a számítógépet és műholdat használnak arra, hogy pl. egy pénzszállító autót megvédjenek. Visy László Bíró György matematikussal mutatja be a Compfair-díjas DigiTrack rendszert. Az Infomán híreket ezúttal Várady Péter állította össze, benne a hibás Netscape böngészőről, a kínai Chinanetről, az Internet kialakulásáról, a Prince dalok CompuServe-ös terjesztéséről, a Hubble űrteleszkóp és egy vulkánkitörés neten megtalálható képeiről.
Az adás teljes tartalmának leirata >>

1995. november 1-i adás
Mégis lesz magyarok által megrendezett világkiállítás, csakhogy az Interneten! Nyírő András az Internet Expo magyar pavilonjának "építését" irányítja és elmeséli mi látható a virtuális kiállításon. Papok és hívők a digitális infótérben - mire használják az új csatornákat az egyházakban? Elterjedt a hír, hogy II. János Pál pápával már e-mailben is kapcsolatba lehet kerülni, erről kérdezte Báthory Gábor Lukács Lászlót, a Magyar Püspöki Konferencia sajtófőnökét. A témát folytatva kiderül, hogy Magyarországon is találunk olyan papokat, akik használják az elektronikus kapcsolattartást. Dr. Errol Simmons, baptista pásztor, a CompuServe hálózat használója és Szigetszentmiklóson él - őt hívta fel Várady Péter. A hálón már a Biblia is olvasható, erről Moldován István, a Magyar Elektronikus Könyvtár munkatársa beszél, Bódi Zoltán az ELTE nyelvész-tanársegédje pedig ehhez kapcsolódva elmondja, mire jó a számítógépes szóelemzés. Nem sok hagyománya van még a számítástechnikával segített oktatásnak, de Zarka Dénes, a Fővárosi Oktatástechnológiai Központ munkatársától megtudhatjuk, hogy milyen módokon használhatja a tanár a számítógépet. "Elképzelhető, hogy néhány év múlva a Corvinák multimédián lesznek és természetes lesz, hogy egy kutató ezeken keresztül fogja tanulmányozni" - ezt már Skaliczki Judit, az Országos Széchenyi Könyvtár munkatársa mondta, hozzátéve hogy szerinte előbb-utóbb eltűnnek majd katalóguscédulák. Bakonyi Péter, az IIF program vezetője a DAT konferencia témáiról adott előzetest. Visy László riportjában megismerhetjük a Gripen vadászrepülőgépet, melynek fedélzetén 30 darab számítógép működik. Megszólal Michael Seider berepülő pilóta, aki Magyarországra hozta a gépet, és Juhász János alezredes. Az infosztráda mániákusainak indít hírrovatot a műsorban Lengyel Roland: az Infomán rovatunk örömhíre, hogy az első adásunk cyber-szerelmespárja, Szilárd és Enikő úgy döntöttek, hogy összeházasodnak.
Az adás teljes tartalmának leirata >>

1995. október 18-i adás
Az idei, sorrendben 8. Compfair számítástechnikai szakkiállítás tapasztalatai - megszólal Kovács Győző. A Matáv standján egy olyan sajtótájékoztatót láttunk, amelyet Genfből tartottak meg ISDN videotelefon segítségével. A kiállítás további részein: PC alapú pénztárgép, számítógéppel vezérelt diszkó, gyilkossági helyszínelés szoftverrel és a körút végén PC horror: tartóssági teszt során püfölik a strapabíró számítógépet. Ezután első alkalommal szerveztük IRC (Internet Relay Chat) beszélgetést, ebben Peresztegi László, azaz Pery volt a segítségünkre. A számítógép nemcsak hangszer és újság, hanem ecset és vászon - ezt vallja a fiatal művész, Weiler Péter is, akit Visy László kérdezett. Ettől az adástól kezdve jelenik meg a MODEM IDŐK az iNteRNeTTo Cyber rovatában. Várady Péter rövid körképéből kiderül, hogy az internetes hozzáférés szolgáltatóknál mennyibe kerülnek a szolgáltatások. Végül Major András, a CompuServe munkatársa bemutatja a rendszerben frissen indított Magyarország Fórumot.
Az adás teljes tartalmának leirata >>

1995. október 4-i adás
Lesznek-e legális szoftverek az iskolákban és hogy áll a magyar iskolák behálózása - erről beszélgettünk az IIF program munkatársaival: Pártai Lucia szóvivővel, Nagy Miklóssal, a programiroda vezetőjével és Springer Ferenccel. Áruház a lakásunkban - a budapesti Apple Expo újdonságai között mutatta be nekünk a monitoron három dimenzióban bejárható elektronikus áruház elképzelését Szöllősi György, Macintosh szakértő. Ezután Molnár Balázs rendszermérnök mondja el, hogy mire jó a 360 fokban bejárható fotó: az az érzésünk, hogy körbenézünk a fénykép helyszínén. A '95-ös Compfair kiállítás kulcsszava a multimédia - Ihrig Péter ad rövid előzetest a várható témákról. Van-e kommunikációs lehetőség az Office program új változatában? Erről már a Microsoft egyik redmondi főnöke, Matthew Mizarek, az Office program főnöke beszél. Információ a magyar turistaútvonalakról a Tourinform új honlapján, amiről Bódi Zoltán kérdezte Székely Györgyöt, a Turisztikai Szolgálat igazgatóját. Végül telefonos játékunkban kiderült, hogy a hölgy hallgatóink között is van olyan, aki tájékozott a számítástechnikai kérdésekben. Játékosunk: Szilágyi Anita.
Az adás teljes tartalmának leirata >>

1995. szeptember 20-i adás
Hogyan kössünk üzletet az Interneten? Budapesten rendezték a WAN FORUM '95 konferenciát, főképpen azoknak a nagyobb magyar cégeknek, akiknél fontos szerepe lehet az elektronikus kapcsolattartásnak. Kleber Vianna, az MMI európai igazgatója a rendezvény előadójaként interjút adott az internetes üzletelésről. Vancsó Ödön az ELTE matematikus adjunktusának ötlete alapján elindítottak egy elektronikus hirdetőtáblát vagyis BBS-t, amelyen a középiskolások számára hasznos szövegeket, egyszerűbben fogalmazva: puskákat találunk. Az ötletgazdával és Kuszing Jánossal készített interjút Lengyel Roland. Ezután Pártai Lucia meteorológus, mint az IIF programiroda szóvivője mutatkozik be. Vele érkezett Nagy Miklós a programiroda vezetője, aki beszámol arról, hogy a Soros Alapítvány 50 középiskolát köt rá a hálózatra és az IIF pályázattal 40 iskola további sulit hálóznak be. Aztán Nyírő András, az ABCD interaktív magazin főszerkesztője szemlézi a CD-ROM periodika friss számát, majd Várady Péter füllel hallhatóan belelapoz a kiadványba. Egy másik CD-ROM a kutyabarátoknak: a magyar nyelvű Ebciklopédiában 107 kutyafajtával ismerkedhetünk meg - derül ki Lelkes Ágnes interjújából, amit Klima Dénessel készített. A kezet kímélő Natural Keyboard-ot pedig Bódi Zoltán mutatja be Durham Mihállyal, a Microsoft szakértőjével.
Az adás teljes tartalmának leirata >>

1995. szeptember 6-i adás
Az új Windows 95 kibocsátása soha nem látott hisztériával járt, augusztus 24-én éjfél után már sátrakkal vártak a programra a rajongók. Tóth T. Viktor Kanadában élő programozótól megtudtuk, hogy egy hét alatt egymillió példány fogyott a programból. De vajon mi van a háttérben? Kis János szakíró szerint Bill Gates egyenesen az Egyesült Államok elnöke szeretne lenni. Mindezek előtt a másodjára megnyílt Csodák Palotájáról számol be összeállításában Nagyistók Tibor, ahol videotelefont, távvezérelt robotot és virtuális valóságot próbálhatnak ki az ifjak. Közben virtuális kerekasztal-beszélgetés zajlott a témáról: a CompuServe számítógépes világhálózat Európai fórumában több külföldön élő magyar vitatkozott arról, hogy mi lesz a jövőben: Windows, OS/2 avagy elképzelhető-e a Macintosh reneszánsza, a stúdióban Vidos Tibor moderálta a beszélgetést. Kis János folytatva gondolatmenetét, arról beszélt, hogy a Magyarországon is elérhető Internet és CompuServe mellett a világban még ismert America Online, GEnie és a Prodigy hálózat kínálatához jön most az új Microsoft Network, amelyet Bill Gates és csapata nem titkoltan a versenytársak kiütésére szán. Szóba kerül az Internet megregulázása is, ám Kelemen Gábor, az iNteRNeTTo szerkesztőjeként vitatkozik Kis Jánossal abban, hogy a szabályok kialakítása a könyvégetéssel lenne egyenértékű. Megnyílt a Magyar Elektronikus Könyvtár - erről beszélt a stúdióban Kokas Károly projektvezető és Moldován István, a MEK könyvtárosa. Major Andrást az Adatbáziskezelők Szövetségének konferenciájáról kapcsoltuk.
Az adás teljes tartalmának leirata >>

1995. augusztus 9-i adás
Amit a tüzes vízről tudni lehet, avagy Borkalauz CD-n - Lelkes Ágnes Durham Miklóst a Microsoft hazai szakértőjét kérte meg, hogy mutassa be a lemezt és velük tartott Malatinszky Csaba borszakértő is, aki magával vitt egy üveg bort. A Párbaj c. játékban az egyik hallgató telefonon, a másik pedig a chat-en mérhette össze képességeit. Tévhit, hogy a hálózat kizárólag azoknak jó, akik angolul tudnak, de hogyan lehet mégis magyar nyelvű tartalmakat böngészni az Interneten? A megoldást, az Internet Indexet Umann Kornél mutatja be. Kelemen Gábor, az ABCD szerkesztője pedig elmagyarázza, hogy mire jó és miért fontos a World Wide Web. Már a Miniszterelnöki Hivatal is elérhető az Interneten, az újságokban az jelent meg, hogy "Írjon levelet Horn Gyulának!" Veress József helyettes államtitkár és Horkai András helyettes főosztályvezető elmesélte, hogy miképpen válaszolnak a miniszterelnöknek címzett levelekre. Közben a virtuális kerekasztal keretében több külföldön élő magyar kérdezett a stúdió vendégeitől Kaliforniából, Kanadából. A második Gutenberg-korszakban, azaz napjainkban az újságok már CD-n is megjelenhetnek; a Népszabadság elmúlt félévi teljes anyagát is kiadták digitális formában. A lap újságírójával, Dombi Gáborral kipróbáltuk a lemezt. Mandel Róbert tekerőlanton játszó muzsikus, ő alkotta meg az electrotary-t, ami így egy MIDI-kompatibilis elektronikus hangszer lett. Használható-e a számítógép a zenélésben? Erről beszélgetett a művész-feltalálóval Neltz János. Budapesten járt Phil Nieblock amerikai művész az Intermédia művek c. koncertjével. A muzsikus kombinálja a képet a hanggal, majd miután kellően nagy a káosz, belép a képbe a számítógép. Bódi Zoltán riportjából megismerhetjük a didzsuridú nevű hangszert is.
Az adás teljes tartalmának leirata >>

1995. július 12-i adás
Szerelmespár a hálózaton: Ufer Szilárd Stuttgartban, Szívós Enikő pedig Budapesten folytatta cyberszerelmét. Az interjúban elmesélik hogyan folytatták intim csevegéseiket. Mi az a cybersex? Erről beszélgettünk a San Franciscóban élő Lőrinczy Gáborral, aki ott pornó CD-ROM-ok kiadásával foglalkozik, valamint Klima Dénes magyarországi CD-ROM szerzővel. Elképzelhető-e, hogy a hálózati szex elferdíti az embereket? Németh Attila pszichiáter szerint szexnek nevezhető a cybersex is. Lelkes Ágnes beszélget vele. A cyberspace, vagyis a hálózat világa alkalmas lett a különböző rejtett vágyak kiélésére - Kelemen Gábor, az ABCD interaktív magazin hálózati szerkesztője beszélt erről. Az élő adás közben a CompuServe hálózatán csetelve lehetett csatlakozni a virtuális játékhoz, Major András és Várady Péter követte a képernyőn történteket. Nagyistók Tibor összeállításából kiderült, hogy már léteznek az internetes Rózsa Sándorok és botrányok az információs sugárúton: terroristák kézikönyve bombarecepttel, telefonbetyárok és Kevin Mitnick, a leghíresebb cracker. Nyírő András és Szakadát István új magyar újságot indítanak iNteRNeTTo néven, méghozzá az Interneten - ők maguk mondják el az új médium jellemzőit. Bob, a társadalmi interface, avagy a Microsoft így szeretné megszemélyesíteni a rideg számítógépet.
Az adás teljes tartalmának leirata >>





© Petőfi Rádió, Netidők Produkció 1996-.