|
***************************
MODEM IDŐK Hírlevél
1. évfolyam, 13. szám
2003.07.27.
http://www.netidok.hu
***************************
Így nyaral egy "Netman"
Rá kellett döbbennem: még mindig, vagy egyre inkább internetfüggő vagyok. Ugyanis olyan helyre mentem nyaralni, ahol meglehetősen sokba került a világhálóra csatlakozás: egy óráért közel 2000 forintot kértek, amit valahogy nem találtam arányosnak az itthoni árakhoz viszonyítva. Mégis több napig kísértett a gondolat, hogy "na jó, egye fene, legalább egyszer befizetem az összeget, elvégre lehet valami fontos, esetleg azonnali választ igénylő üzenet a postaládámban".
Úgy telt a hét, hogy amikor elhaladtam a szálloda recepciója előtt, ahol internetezni lehetett volna, mindig lejátszódott bennem, hogy bizony be kellene fizetni, és jó lenne netezni legalább egy órácskát, megnézni a leveleket. Végül mégis megálltam csatlakozás nélkül: néhány hírhez hozzájutottam a tévéből, valamint SMS-ben is kaptam a híreket, és kibírtam internet nélkül - úgy, hogy a kezem sem kezdett remegni az elvonási tünetektől.
A notebookomat is csak akkor kapcsoltam be, amikor egy 50 kilométer hosszú dugóban állva több órás várakozás után annyira unatkoztam, hogy nekiálltam pasziánszozni a gépen. Amikor aztán késő éjszaka hazaértünk, már nem bírtam türtőztetni magam, és szinte a kicsomagolás pillanatában leültem internetezni. Már akkor sejtettem, hogy itt nem pár perces netezésről lesz szó, amikor a levelezőprogram hosszú percekig töltögette a sok-sok levelet - köztük kb. 100 kéretlen reklámlevelet -, és összesen 698 levél várta, hogy feldolgozzam.
Az egyhetes pihenést végül 5-6 órányi képernyőolvasás követte. Hogy mi a tanulság? Talán az, hogy jó lenne valami olyan működőképes technológia, ami nem kerül sokba, és amivel tényleg mindenhol el lehetne olvasni a leveleket. Akkor nem gyülemlene fel ennyi levél, és ráadásul nem "kattogna azon az agyam" a pihenés közben, hogy vajon milyen levélre nem tudok éppen válaszolni.
A mai hírlevélben egyébként többször is szó esik az elektronikus levelezésről, nem véletlenül: hiszen a legutóbbi adásban szóba került, hogy a franciáknál betiltották az e-mail szó használatát, de alább még a kéretlen levelek és a márkahamisító (brand spoof) e-postákról is olvashatnak.
Szalay Dániel
***************************
A tartalomból:
- 2003. július 17-i műsorunkban történt
- 2003. július 24-i műsorunkban történt
- MODEM IDŐK "Lite" - csütörtök reggel és délután is MODEM IDŐK!
- Képek a MODEM IDŐK találkozókról - kis és nagy felbontásban!
- Fejlődik híroldalunk is
- Látogassa fórumunkat is!
- Digitális, 2003. július 23.
- Tudósok, kutatók a MODEM IDŐK műsoraiban
- A Nagyvilág legérdekesebb hírei
- Impresszum
***************************
Híreink:
- 2003. július 17-i műsorunkban történt
Újabb szenzáció a Terminator 3 c. filmmel kapcsolatban: a számítógépes trükkök elkészítéséből egy magyar cég, a lelkes fiatalokból álló Digic Pictures csapata is kivette a részét. A műsor elején megbeszéltük a részleteket, remélhetőleg nemsoká' a stúdiónkban is köszönthetjük az alkotókat. A műsor vendége ez alkalommal Nemes Dániel, a filter:max erőforrás-biztonsági cég stratégiai igazgatója volt, akivel a spam (levélszemét) elleni megoldások után arról beszélgettünk, hogy a kéretlen levelek új generációja nem kíméli a jó nevű cégeket, szervezeteket. Ezek a levélszemetek a brand spoof-ot valósítják meg. Ez a kifejezés be is került az Infoszótárba, és Bódi Zoltán ezzel kapcsolatban elmeséli azt az érdekes jelenséget, hogy a magyar informatikai szaknyelv nem veszi át az amerikai szaknyelv lazaságát, szleng-jellegét. Netdoktornőnk strand-összeállításában mesél a vízparton alkalmazható hightech ketyerékről, például az úszás közben viselhető napszemüvegről, amelybe egy MP3 lejátszót is beépítettek. Chatman röviden előrejelezte a Nero CD író szoftver másnap megjelenő új változatát a legfontosabb érdekességeivel.
(Sőt még az is szóba került, hogy Nemes Dániel már a műsor indulása után nem sokkal kapcsolatba került a MODEM IDŐK-kel, ugyanis ő volt akkoriban a MODEM IDŐK weboldalának helyet adó iNteRNeTTo rendszergazdája.)
Hallgatnivaló:
http://www.netidok.hu/real_archiv/modemidok20030717.ram
Az adáshoz kapcsolódó linkek, cikkek:
1. Visszaélésekre ad lehetőséget a címhamisító spam
Kéretlen e-mailek, amelyek már nem csupán bosszantóak, időt pazarlóak: új generációjuk nem kíméli a bejegyzett márkákat, védjegyeket sem.
http://www.radio.hu/index.php?read=45336
2. Spam-et spam-ért, avagy az öngyilkos e-mail
A MODEM IDŐK házi- és rendszergazdája, Szilágyi Árpád (copyright by Dragon Gy.) a héten megkapta pályafutása eddigi legelképesztőbb kéretlen levélszemetét: egy spam-szűrőt reklámozó spam-et.
http://www.radio.hu/index.php/read/46884
3. Sok magyar név a Terminator 3 stáblistáján
A fiúk számítógépes játékokhoz gyártottak animációkat, aztán felfigyelt rájuk a hollywoodi filmipar és részt vettek a Terminator 3 c. film elkészítésében. A Digic Pictures óriási sikere.
http://www.radio.hu/index.php/read/45344
4. A tükörbe épített monitor
A Netdoktornő egy speciális falra akasztható tévékészülékről, amelyen keresztül akár szépítkezés közben is nyomon követhetjük a híradót, vagy letölthetjük e-mailjeinket.
http://www.radio.hu/index.php/read/46634
5. Brand spoof - márkasvindli - márkahamisítás
A brand spoof annak az eljárásnak a neve, amelyben egy ismert védjegy internetes megjelenését, webes szolgáltatásait hamisítják. A brand spoof szoros fordításban körülbelül azt jelenti, hogy 'márkasvindli'
Infoszótár cikkely Bódi Zoltántól: http://www.radio.hu/index.php/read/45783
6. Hogyan védekezzünk a kéretlen levelek ellen? Néhány tipp és kapcsolódó szakirodalom olvasható ezeken az oldalakon.
http://www.filtermax.hu/spamtippek.html
http://spam.lap.hu
- 2003. július 24-i műsorunkban történt
Az adás elején kiderült, a műsor házi- és rendszergazdája megkapta eddigi legérdekesebb kéretlen reklámlevelét: egy olyan spamet, amelyben egy spamszűrő szoftvert ajánlottak. Aztán a Hírsziporka rovatban arról mesélt Dragon György, hogy a franciák nyelvük védelmében betiltották az angol származású e-mail szót, és helyette - legalábbis a hivatalos iratokban - a courriel kifejezést (a courrier electronique rövid alakját) kell használni.
Aki már adott fel társkereső hirdetést az internetes fórumokon, az tudja, milyen nehéz feladat a legjobb szöveg kitalálása. A Netdoktornő egy olyan szolgáltatásról számol be, ahol segítséget kínálnak. Dombi Gábor, az Informatikai Érdekegyeztető Fórum főtitkára arról mesélt az asztaltársaságnak és a hallgatóknak, hogy megvalósítható-e Magyarországon a svéd modell és hogy miért fontos az, hogy egyre több számítógép legyen a magyar otthonokban is. Infoszótárunkba a törlés és a felülírás került, Chatman Balázs pedig a legfrissebb Tweak UI segédprogramot javallotta a Windows buherátorainak.
Hallgatnivaló:
http://real1.radio.hu/petofi/2003/07/24/2003-07-24-p22.ram
(Figyelem! A műsor a barcelonai élő sportközvetítés miatt negyed órával később, 22:16-kor kezdődött. A RealAudio fájl meghallgatásakor tehát a 16. perchez kell tekerni.)
Az adáshoz kapcsolódó linkek, cikkek:
1. A franciák döntése: e-mail helyett courriel
A dolog pikantériája, hogy szakértők szerint az e-mail szervesen beépült a francia nyelvbe, és a francia Kanadában kreált új szót az ég egy adta világon nem használja senki sem.
Dragon "Hírsziporka" György cikke: http://www.radio.hu/index.php/read/46983
2. Segítség az internetes társkeresőknek
Érdemes kerülni a füllentést, ugyanakkor a túlzott őszinteséget is, az előnytelen vagy sokat takaró (kalapos, napszemüveges) fotókat, férfiak esetén az izompólós képeket.
Kitzinger Szonja Netdoktornő cikke: http://www.radio.hu/index.php/read/46940
- MODEM IDŐK "Lite" - csütörtök reggel és délután is MODEM IDŐK!
A Petőfi Rádió hallgatói egy ideje csütörtök reggelente és délutánonként is találkozhatnak műsorunkkal. Ezekben a reggel 2, délután 3 perces "kis" MODEM IDŐK-ben, amit mi nemes egyszerűséggel elneveztünk MODEM IDŐK Lite-nak, összefoglalást adunk az előző heti műsorról, akár egy brazil teleregény esetében az előző rész tartalmáról, majd egy kis előzetessel is szolgálunk a továbbra is este 10 órakor jelentkező műsorral kapcsolatosan, azaz már aznap reggel és délután megtudhatják hallgatóink, mi lesz az esti, 30 perces műsorban. A reggeli Kívánságreggel blokkban és a délutáni Csúcsforgalomban jelentkezik a MODEM IDŐK Lite.
http://net.hu/modemidok
- Képek a MODEM IDŐK találkozókról - kis és nagy felbontásban!
Valaki a paplan alatt hallgatja, valaki pedig szomorú, ha lemarad a műsor elejéről. Július 12-én ünnepelte nyolcadik születésnapját a Petőfi Rádió MODEM IDŐK c. produkciója.
Képriportunk már július 14 óta elérhető az alábbi címről:
http://www.radio.hu/index.php/read/44706
Egyébként létrehoztuk a "Találkozóink" nevű alrovatot honlapunk "Látnivalók" menüjében, és fel is töltöttük az idei, 8. születésnapi képeket a fentebbi képriportban látható méretnél jóval nagyobb (800x600 és 2048x1536 pixel) felbontásban is:
http://www.netidok.hu/kepek/pix8szulinap.html
Rajongói klubunk oldalára, a MODEM IDŐK Baráti Kör Online-ra (MIBKO) pedig olyan képek is felkerültek, amelyek még a "hivatalos" oldalakon se láthatóak - tudatta Tóth János tokaji hallgatónk, a baráti kör alapítója.
http://mibko.atw.hu
- Fejlődik híroldalunk is
Szépen töltődnek híroldalunkon a különböző rovatok, amelyek némelyikét maguk az Asztaltársaság tagjai töltik fel saját kis sarkukba. Például Bódi Zoltán Netnyelvész és Dragon György Hírsziporka Mester már most is maga tölti fel a tartalmat saját rovatba, és Kitzinger Szonja, vagyis a Netdoktornő is megismerkedett már az internetes szerkesztőségi rendszerrel. Épülnek-szépülnek tehát szöveges tartalmaink, a rendszeresen frissülő szöveges-képes cikkek száma egyre inkább nő a Magyar Rádió portálján lévő MODEM IDŐK "rovatban". Érdemes tehát gyakran benézni:
http://www.radio.hu/index.php/rovat/45
A címet persze nem kell megjegyezni, hiszen a jól ismert http://net.hu/modemidok címről is elérhető egy kattintással. (A Hírek menüre kell menni.)
- Látogassa fórumunkat is!
Szóljon hozzá aktuális témáinkhoz, mondja el véleményét, beszélgessen a többi hallgatóval! Nézze meg fórumunkat a http://www.forumnet.hu/modemidok címen. (Elérhető a http://www.netidok.hu címen a "Szólj bele!" menüre kattintva is.)
- Digitális, 2003. július 23.
Szilágyi Árpád legutóbb a július 23-i Digitálist szerkesztette és vezette a Kossuth Rádióban.
Összefogaló a műsorról:
Ki gondolná, hogy az adatok megsemmisítése sem olyan egyszerű, mint az első pillantásra tűnik? Azt már megszokhattuk - hiszen a Digitálisban is többször beszéltünk már arról -, hogy a tönkrement merevlemezekről igen nehéz visszaállítani az adatokat, de nem lehetetlen és pont erre szakosodott a szolgáltatásával világhírűvé vált magyar cég, a Kürt Computer. Hihetetlenül kifinomult eljárásokkal a legváltozatosabb módon tönkrement háttértárakról nyertek már vissza adatokat. Ezúttal azonban egy olyan új szolgáltatással jelentkeznek, amely sokak számára meglepő lehet: vállalják a feleslegessé vált, de kényes adatok biztonságos megsemmisítését is. Hogy ez miért fontos és mi benne a nehézség, erről mesél a cég első embere, dr. Kürti Sándor.
Európai verseny döntőjébe került a magyar mobiltelefonos parkolási szisztéma. Az Európai Parkolási Szövetség (EPA) versenyében a magyar fejlesztésű ParkTel rendszer bejutott a két legjobb közé, ráadásul az októberi döntőben esély van a győzelemre is. A rendszer lényege: a járművezetők mobiltelefonjuk segítségével fizetik a parkolási díjat. A leparkolás után mindössze egy mobilhívásra van szükség: az autós ezzel indítja el személyes parkolóóráját. Távozáskor pedig egy újabb hívással leállítható a számlázás. A rendszer tagjai így az aprópénz bedobálása nélkül vehetik igénybe a különböző parkolási társaságok által üzemeltetett parkolóhelyeket. A ParkTel a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. területén vehető igénybe, a felhasználók előre fizetnek ötezer forintot, amit a mobilos számlázással "leparkolhatnak". Az Európai Parkolási Szövetség holland, spanyol, angol és finn tagokból álló bizottsága összesen 8 pályázó projektet tanulmányoz Európa különböző országaiban, és már biztosan lehet tudni, hogy közülük az első kettő között van a magyar fejlesztés.
Hallgatnivaló: http://real1.radio.hu/kossurh/2003/07/23/2003-07-23-u17.ram
(A 17 órai hírek elhangzása után következik.)
- Tudósok, kutatók a MODEM IDŐK műsoraiban
Még kapható az Internet Kalauz legújabb száma, amelynek CD mellékletén, a MODEM IDŐK szubjektív válogatása is elérhető a produkció azon műsoraiból, amikor tudósok, kutatók nyilatkoztak nekünk. A felvételek akár vissza is hallgathatóak a kompakt lemezről. A válogatásban szerepel: Barabási Albert-László, William L. Ditto, Tatai Gábor, Jeffrey Cole, Esther Dyson.
***************************
A Nagyvilág legérdekesebb hírei:
- Elkezdődött a videomagnó leváltása
Ahogy a hangfelvételek esetében az írható CD tömegessé válása volt az újabb döbbenetes fordulat, ugyanez a fordulat következik most be szemünk láttára az írható DVD-vel.
Szilágyi Árpád cikke: http://www.radio.hu/index.php/read/47079
- A British Museum vezeték nélküli interaktív eszközei
A brit kulturális intézményben a látogatókat ellátják egy olyan masinával, amely egy kiállított tárgy megközelítésekor képes a lényeges információk fogadására és átadására.
http://www.radio.hu/index.php/read/46630
- A Szinbád c. mozifilm Linux-rendszeren készült
Az első "Linux-alapú" mozifilm a Szinbád, amelynek alkotóit 250 munkaállomás segítette. Azért a kézi rajzot sem vetették meg, de a gépek nélkül nem lenne ilyen a látványvilág.
http://www.radio.hu/index.php/read/46265
- 2004-től hordozhatóak a telefonszámok
Egy kormányrendelet értelmében 2004. január 1-től a vezetékes távközlési szolgáltatók számára kötelezővé válik a számhordozhatóság biztosítása.
http://www.radio.hu/index.php/read/45971
- Oscar díjas a magyar szoftver!
Példátlan magyar sikert hozott a Flash programozók Oscar-díjaként is ismert Flashforward2003 nemzetközi verseny döntője. A magyar cég első helyezést ért el!
http://www.radio.hu/index.php?read=45339
További érdekes hírek:
http://www.radio.hu/index.php/rovat/45
-----------------------------------------------
Netidők Hírlevél
A Netidők a Petőfi Rádió digitális talkshow műsora (korábbi nevén MODEM IDOK). Hallható (immár) minden hétfőn 23:03 és 0:00 között Budapesten a 94,8 MHz-es frekvencián (további frekvenciák az országban: http://www.mr2-petofi.hu/frekvenciak.html), valamint képben és hangban az interneten, továbbá a felvételek visszakereshetőek MP3 formátumban a PC World magazin CD/DVD mellékletén is. A Petőfi Rádió a Hot Bird 4 műholdról is vehető, a Duna Televízió képe melletti egyik hangcsatornán.
A Netidők Online a műsorhoz kapcsolódó önálló internetes tartalomszolgáltatás.
A Netidők Hírlevél a Netidők Produkció időszakosan megjelenő ingyenes e-mail kiadványa.
A Netidők Produkció vezetője: Szilágyi Árpád
A Netidők asztaltársaságának tagjai: Bódi Zoltán, Borek András, Dragon György, Kovács "Tücsi" Mihály, Laufer László, Pintér Róbert, Spányik Balázs, Szilágyi Árpád
E-mail: netidok kukac netidok pont hu
Chat: http://chat.gyaloglo.hu, Csüti-csati szoba (a műsor felvételekor! szerda esténként kb. 20 órától 21 óráig)
További elérhetőségeink a honlapunkon: http://www.netidok.hu
A hírlevelet azoknak küldjük, akik azt megrendelték. A hírlevél szabadon terjeszthető. Megrendelni ingyenesen lehet, ehhez egy tetszőleges tartalmú levelet kell küldeni a szilagyiarpad kukac netidok pont hu címre. (A hírlevelet ugyanezen a címen lehet lemondani.)
Partnereink: Hungary.Network Rt., Gyalogló.hu, PC World (IDG)
Minden jog fenntartva.
2007
|