***************************
Netidők
Hírlevél
2007.
09. 15.
http://www.netidok.hu
***************************
Kedves Olvasónk!
2007. július 12-én a Netidők c. rádióműsor betöltötte 12. évét. Bár az utóbbi hetekben több híradás született a Magyar Rádió radikális átalakításáról és a Petőfi adó megváltozásáról (ahol műsorunk is helyet kap), ám mi továbbra is hetente jelentkezünk, még ha nem úgy és nem is akkor, mint 2007 júniusa előtt.
A Netidők a Petőfi Rádió (MR2-Petőfi) új műsorstruktúrájának bevezetése óta már hétfőn éjszaka 23 órától hallható. Nem túlzás, hanem immár tény, hogy a Petőfi Rádió régi műsornevei közül egyedüliként maradt meg a Netidők cím. Bár a Netidők jelenleg nem szólalhat meg élőben és nem használhatja megszokott formai megoldásait (pl. szignálját, folyamatosan beszélő talkshow jellegét), sőt, az egyórányi időtartamból mindösszes 5x4 percnyi beszélgetésre kaptunk engedélyt, de akik a régi formát kedvelték, alternatív módon hozzájuthatnak a műsor eredeti formájú felvételeihez, amelyeket egyébként június eleje óta is változatlan formában rögzít az asztaltársaság.
Így tehát az eredeti formájú, de június 1 után készült műsorok megtalálhatók a Netidők weboldalának archívumában, valamint a havonta összegyűlt felvételek továbbra is felkerülnek a PC World magazin lemezmellékletére.
Az asztaltársaság várja a véleményeket a Netidők internetes vendégkönyvében vagy a netidok kukac netidok pont hu címre.
Szilágyi Árpád
"házi- és rendszergazda"
***************************
Néhány hozzánk érkezett hallgatói üzenet az utóbbi hetekből - kommentár nélkül:
Név: Lackó
Idő: 2007. augusztus 24., péntek, 15:48
Tisztelt Netidők Asztaltársaság!
Már régóta akartam írni nektek néhány sort, amelyben kifejezhetem, mennyire szeretem a műsorotokat. Én kb. 2 év lemaradással kezdtem hallgatni a Modemidőket, akkor még PCWORLD cd mellékletéről. Onnan ismertem meg, teljesen véletlenül kattintottam rá a MODEM mappára, ahol hangfájlokat találtam. Azóta behoztam a lemaradásomat, visszamenőleg is meghallgattam szinte az összes számot, sokat közülük többször is. Sajnos élőben még azóta sem sikerült meghallgatnom a műsort, viszont le sem mulasztok egyett sem. Iskolás koromban, reggelente készülődés közben, hallgattam lemezről a műsort, manapság hétvégén pótolom az aktuális heti adást. Nagyon szeretem, a műsort, még ennyi év után sem lankadt az érdeklődésem iránta. Túlzás nélkül állíthatom, hogy már része az életemnek. Sajnálom és egyben furcsának találom, hogy a könyveben leírtak szerint is ennyi harcot kell vívnotok (Tisztelet Szilágyi Árpádnak!)a műsor fenmaradásáért. Nem értem mi az oka ennek a gáncsoskodásnak. A rádió szerkesztői ennyire alábecsülné az érdeklőst a Netidők iránt? Már megírtam a panaszlevelemet a Petőfi Rádiónak, kiváncsian várom, hogy válaszolnak-e rá. Amit utoljára tettek a műsorral, az tényleg kiborító. Kicsit aggódom, hogy tudjátok-e majd így folytatni a Netidők készítését. Nem lehetne másik rádiót keresni, akár az új Kossuthot?
Nagyon bízom benne, hogy jobb belátásra térnek a Petőfin, elég sok felháborodás van körülötte.
Oszinte tisztelettel kívánok kitartást és jobb körülményeket!
K. Lackó
Név: misi
Idő: 2007. augusztus 31., péntek, 16:45
Udvozlom a NETIDOK teljes tarsulatat.
Orulok hogy a musor letezik a regi valtozatban, igaz mar nem a PETOFI adon csak a netten. Kar hogy bujkalnotok kell hisz a PETOFI musoraban errol szo sem esett, marmint hogy a musor letezik normalis formajaban. (ugye nem az 50-es éveket irjuk?) ... A kitartasotok mindenkeppen dicseretre melto. ..
Ami az uj PETOFI strukturat illeti: Semmi ujszeru es originalis csak a "nyugati" radiok utanzasa. A MAGYAR RADIO ugy volt originalis es egyedi ahogy volt.
SZABO MIHALY
NORVEGIA
Név: nbalint
Idő: 2007. július 23., hétfő, 14:45
Nagyon sajnálom, hogy sikerült a rádió vezetésének egy 12 éve jól működő és hiánypótló műsort tönkretenni a "fantasztikus" újításával. Évek óta hallgatom az adást felvételről és csak az vígasztal, hogy pár korábbi év adásait még nem hallottam, remélem ezek kitartanak addig, amíg újra visszatérhettek a Tőletek megszokott formához. Egyébként az újítás által elérni kívánt célcsoporthoz tartozom, de nekem pont ez a forma nem jön be, ha zenét akarok hallgatni, akkor válogathatok a zenei adók közül, értelmes beszélgetés viszont sajnos nem sok helyen található.
Gratulálok a "régi" műsorhoz és remélem a vezetés hamarosan belátja a tévedését.
Név: feruzil
Idő: 2007. június 18., hétfő, 15:05
Évek óta hallgatom a Netidőket és hála Nektek az egyik kedvenc műsorom lett.
Amikor kibővült az adásidő külön örömet okoztatok vele!
De a legutóbbi adásoknál alig hittem a fülemnek, mi ez a baromság hogy némi érdekes beszélgetés után két zeneszámot is benyomat a "újító szerkesztő"?! Vagy ez volt az ára annak hogy egyáltalán a műsor életben maradhatott az új kéretlen zeneadón?
Zeneadóból ugyanis van éppen elég, persze műsort csinálni lényegesen munkaigényesebb.... De miért kellett pont ebből a műsortól is elvenni a zenével a mondanivalót és a műsor készítőit mért kellett korlátozni abban amit jól csinálnak?
Szomorú ez hogy a hallgatók igényeit senki se hallja meg! Kérjük vissza a régi műsorunkat!!!!!!!
|